Olvasmányélmény….

Forrás: Életem Hírei | 2012 január 31.

 Ma befejeztem  Jane Austen Meggyőző érvek című könyvét. Beletelt egy kis időbe míg kivégeztem, pedig szeretek olvasni! Azért kölcsönöztem ki – imádok könyvtárba járni egyébként – ezt a regény, mert a Ház a tónál című filmben Sandra Bullock-nak ez a kedvence. Gondoltam mit veszíthetek, belekezdek. Nem gondoltam viszont, hogy ennyire vontatott lesz a cselekmény. A kiadás, amihez hozzá jutottam 289 oldal. Mellesleg nagyon szép, kemény fedeles, csodás képpel az elején, amilyennek valójában képzelné az ember a főhőst, Anne Elliot-ot. Na, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy kb. a 250. oldalig semmi izgalmas nem történik. Olyan unalmas, hogy többször kellett fél oldalakat újra olvasnom, mert azt vettem észre, hogy fogalmam sincs mi történik. Persze ez még inkább megnövelte az olvasás idejét. Az utolsó 30 oldalon viszont minden megtörtént, amit elvár az olvasó…. természetesen  happy and, a jó elnyeri jutalmát, a rossz méltó büntetését (vagyis nem éri el célját ebben az esetben)….stb.
De hogy folytassam a tegnapi érzelgős szálat, bemásolom azt a levelet, amit Wentworth kapitány írt Anne-nek.

„Képtelen vagyok hallgatni. Szólnom kell magához, a rendelkezésemre álló módon és eszközzel. Belém hasít, amit mond. Kétség és remény közt gyötrődöm. Ne mondja, hogy elkéstem, hogy örökre elszálltak oly drága érzései. Hadd kínáljam fel ismét magam és szívemet, mely ma sokkal inkább magáé, mint volt akkor, mikor nyolc és fél esztendővel ezelőtt majdnem összezúzta. Ne állítsa azt, hogy a férfi hamarabb felejt, mint a nő, hogy szerelme hamarabb kihűl. Soha nem szerettem mást, csak magát. Talán igazságtalan voltam, gyönge és sértődött bizonyosan, de állhattalan soha. Maga, egyes egyedül maga hozott engem Bathba. Csak magára gondolok, csak magáért tervezek – hát nem tudja? Lehetséges, hogy nem fogta fel vágyaimat? Nem vártam volna ki ezt a tíz napot, ha úgy tudnék olvasni érzelmeiben, mint amennyire hitem szerint maga belelátott az enyémekbe. Most alig tudok írni. Minden pillanatban hallok valamit, ami levesz a lábamról. Halkra fogja a hangját, ám én ennek a hangnak minden árnyalatát ismerem, és nem veszítek el egyetlen szótagot sem abból, amit más meg sem hallana – jóságos, nagyon, túlságosan is kiváló teremtés! Igen, valóban igazságosan ítél meg bennünket. Hiszi, hogy  a férfiakban is van igaz ragaszkodás ás állhatatosság. Higgye hát, hogy forrón és megingathatatlanul ez él bennem.
                                                                                                                  F.W.
Mennem kell, s nem dőlt el a sorsom; de visszatérek ide, vagy követem társaságukat, mihelyt tehetem. Egyetlen szó, egy tekintet elég nekem, s tudni fogom, ott leszek-e ma este édesapja házában, vagy nem lépem a küszöbét soha.”

Szerintem gyönyörű!!!!! (L)
Szóval ajánlom ezt a regényt az olvasás szerelmeseinek! Jó szórakozást hozzá!

Bejegyzés jelentése